Microsoft MVP lettem – Interjú

Hatalmas büszkeséggel tölt el, hogy a Microsoft MVP-k (Most Valuable Professional) táborába tartozhatom 🙂 – A Microsoft legértékesebb szakmai díját a Microsoft olyan „technológiai szakértőknek adja, akik szenvedélyesen megosztják tudásukat a közösséggel”. Olyan emberek kapják, akik „technikai tapasztalataikat aktívan megosztják a közvetlenül vagy közvetetten a Microsofttal kapcsolatos különböző technológiai közösségekkel. A most következő interjú eredetileg az evosoft yammer oldalán jelent meg.

Apró Alexandra: Honnan indul a történeted és mi is az a Most Valuable Professional kitüntetés?

Ruzsinszki Gábor: A történet nagyon messziről indul, mégpedig 2008 környékén, amikor komolyabban elkezdtem foglalkozni microsoftos technológiákkal. 2009-ben írtam meg az első cikkem CodeProject.com-ra. Már ebben az időben is elég sok szakmai cikket olvastam. Az egyik ilyen cikkben a szerzőnél fel volt tüntetve, hogy Microsoft MVP. Akkor még nem tudtam, mi is ez a díj, de miután utánanéztem, arra gondoltam, egy nap én is szeretném ezt a szintet elérni. Már akkor láttam, hogy rengeteg mindenre lesz szükség ehhez. Az MVP-k olyan technológiai szakértők, akik szenvedélyesen osztják meg a tudásukat a közösségükkel.

A.A: Mi az a rengeteg minden? Hogyan lehet elnyerni egy ilyen díjat? Te miket tettél érte?

R.G: Egyrészt szakmai téren oda kell tennie magát az embernek, másrészt ezt meg is kell mutatni. Csak úgy bemondásra nem adják a címet. 2020-ban kaptam meg az Év embere díjat az evosoftnál. Ezután kezdtem el gondolkodni, hogy mi lehetne a következő szint, amit meg lehetne ugrani. Itt jött képbe az MVP. Úgy éreztem, most már megérettem szakmailag is annyira, hogy legalább megpróbáljam. A folyamat úgy megy, hogy egy már meglévő MVP-nek kell beajánlania a díjra. Mivel személyesen nem ismertem egyet sem, ezért a Team Manageremhez, Szécsi Péterhez fordultam, hogy próbáljunk meg találni valakit, aki be tudna ajánlani. Péter összekötött Vörös Zolival, aki a microsoftos kapcsolattartónk. Zoli elég gyorsan talált is valakit, aki be tudott ajánlani. Az ajánlás előtt még volt egy személyes interjú és egy CV-leadás. A jelentkezés következő lépése, hogy ki kellett tölteni egy formot az aktivitásokról, mint például a szakdolgozati mentorálás, a könyv írása (szerintem ez volt a profilomban a húzóerő) és egyéb online és offline konferenciák, amiken részt vettem vagy előadtam.

A.A: Mi történt a jelentkezés leadása után?

R.G: Ezután várakozás volt, ami az egész folyamatban a legidegőrlőbb. Már nyáron leadtunk mindent, utána karácsony előtt kértek még be pár kiegészítést. A végső kiegészítés után egy „let’s keep in touch”-csal továbbengedtek, ami — lássuk be — bármit jelenthet.

A.A: Most már tudjuk, hogy sikerült elnyerni a díjat. Mennyire hittél benne?

R.G: Igazából én majdnem teljesen elengedtem az utolsó levél után a dolgokat. Amikor kijött, hogy a díjátadó dátuma március 29-31., akkor gondoltam, hogy hát lassan csak értesítik a nyerteseket. Nem hittem, hogy köztük leszek. Én már arra fókuszáltam, hogy jövőre hogy tudnám majd megnyerni: több angol nyelvű cikk, esetleg könyvpromóció kell? Vagy podcastet kellene indítani? Majd február 1-jén jött a mail délután 5 órakor.

A.A: Hogy reagáltál erre a levélre?

R.G: Sétáltam a villamosra, közben ránéztem a telefonomra, hogy a párom, Margit mikor jön haza? Nézem a telefont és ott egy levél az MVP tárggyal, benne, hogy „Gratulálunk”. Nyilván a mellettem álló öregasszonynak nem meséltem el, de a csapatnak azonnal írtam a jó hírről.

A.A: Év embere, majd MVP… mi a következő lépés?

R.G: A következő lépés az lenne, hogy jövőre is megőrizzem ezt a címet. Magyarországon van olyan személy, aki egymás után 14-szer elnyerte. Én is szeretnék egy ilyen hosszú szériát. Másrészt a magánéletben rövidtávon szeretnék már egy esküvőt szervezni. A COVID miatt ez már elég sokat tolódott, de most már újra fókuszban van.

A.A: Mit tartasz a legizgalmasabbnak a munkádban, mi hajt téged?

R.G: Nagyon nehéz egy valamit kiemelni. Erről inkább mindig utólag tudok ítélkezni. A kihívásokról, ha előre látnám, hogy sikerülni fognak, akkor valószínűleg azokat mondanám, de én elég realista vagyok, ezért a jelenben általában még nyűgnek élem meg.

A.A: Vagy inkább pesszimista, nem?

R.G: Talán kívülről néha úgy nézhet ki, de nem arról van szó, hogy a jéghegyet várom, hanem hogy szeretek felkészülni minden lehetséges kimenetre. Az évek alatt a jelenlegi projekten is számos ilyen kihívás volt és úgy érzem végül mindent megoldottunk, de ehhez az is kellett, hogy lássuk előre a lehetséges utakat.

A.A: Honnan ez a sok kitartás a céljaid eléréséhez?

R.G: Ehhez mindenképp kell egy olyan társ, aki támogat. Margit nélkül nem sikerült volna ennyi mindent elérnem. Gondolok itt arra, amikor munka után otthon is a gép elé ülök például könyvet/cikket írni, és a „Mit szeretnél vacsorára?” kérdésre egy „Igen” a válaszom. Nagyon hálás vagyok, hogy sosem volt ebből veszekedés. Türelmesen kivárja, míg befejezem azt, amin dolgozom, és utána már normális válaszokat is tudok adni. A legnehezebb ebben talán a „context switching”. Én olyan vagyok, hogyh a valamit a fejembe veszek, akkor arra koncentrálok és nem lehet belőle kizökkenteni. Például este 8-kor elkezdek írni és 11-ig be sem fejezem. Persze vannak olyan időszakok is, amikor meg egyáltalán nincs kedvem ilyesmivel foglalkozni.

A.A: Mit gondolsz, mi a siker titka?

R.G: Sokat segít, hogy az ötleteimet egy kanban táblán vezetem, amikhez egy soft date-et is kitűzök, amikorra szeretném, ha elkészülnék az adott feladattal. Néha felülvizsgálom a táblát, selejtezek. A zuhany alatt vagy a villamoson számos ötlet jut az eszembe, amiket leírok, majd később felülvizsgálom, hogy tényleg világmegváltó ötlet-e. Ez nagyon sokat segít abban, hogy az ötletek ne csak ötletek maradjanak, hanem meg is valósítsam őket. Szerintem ez a siker egyik titka.

A.A: Mi volt a legnagyobb nehézség, amibe eddig ütköztél az életed során?

R.G: Kódolás szempontjából szerintem a szeniorrá válás része, hogy problémákon végig szívjon az ember. Ezeket nem lehet megúszni. Számomra talán ami a legnagyobb nehézséget okozta, az egy ilyen fajta karrierváltás volt, amikor az egyszerű fejlesztőből szakmai vezető lettem. Egy team architektnek már kell jobban terveznie, visszajelzést adnia, tudást átadnia, amire nem készítik fel az iskolában az embert. Ha tanácsot adhatnék a fiatalabb önmagamnak, biztosan az lenne, hogy ilyen téren fejlessze magát, mert szerintem akkor még magasabbra juthattam volna a szakmai létrán, mint ahol most vagyok.

A.A: Mire vagy a legbüszkébb?

R.G: Nehéz kérdés, mivel nálam a büszkeség kicsit ilyen negatív fogalom. Ebből adódóan nem is szoktam magam igazán büszkének érezni, mert nem akarok pökhendinek tűnni vagy ilyesmi. Jobban szeretek földhöz ragadtnak maradni. De ha valamit mégis mondanom kell, akkor azt a pillanatot mondanám, amikor 2017-ben meghoztam a döntést, hogy az O1-be, az evosofthoz jövök dolgozni.